*Linda
-Szia Linda, majd akkor hétfőn, reggel találkozunk! -köszönt el tőlem Réka, a barátnőm. Ő egyben a munkatársam is, egy kávézóban dolgozunk. Erre a péntekre viszont mindkettőnk szabadnapot vett ki. Pontosan ezért mozdultunk el otthonról, vásárolni, nézelődni a városba. Tökéletes délutáni programnak ígérkezett.
-Oké, hello! -intettem neki. Még láttam ahogy a barna hajú lány tesz pár lépést a másik irányba, aztán sarkon pördültem s elindultam hazafelé. Ahogy sétálgattam Budapest utcáin nagyon megkívántam egy shaket, hiszen meg lehetett sülni odakint. Kellett valami, ami ha egy kicsit is, de lehűt. A McDonald's pont útba esett nekem, így bementem. Kértem csokis shaket, ezt követően leültem egy üres asztalhoz. A tatyót a földre tettem, a lábamhoz. Lassan elkezdtem szürcsölgetni a finomságot, majd észrevettem, hogy egy fiatal, körülbelül 21 éves srác belép az ajtón. Mikor jobban szemügyrevettem, rájöttem ki az. Ő SP. Csodálkozva néztem ahogy tesz pár lépést a pénztárhoz. Sültkrumplit vett, utána egyenesen felém közeledett.
-Szia! Leülhetek? -kérdezte, én meglepődöttségemben csak bólogattam. Mihelyt leült a csávó, odasereglett hozzá pár tinilány. Néhány aláírást kiosztott, a rajongók meg békénhagyták a továbbiakban.
-Megtudhatom mi a neved? -a kérdésére elmosolyodtam, aztán megszólaltam.
-Szigeti Linda -feleltem. Miközben ránéztem SP-re, gyönyörű kékes szemeiben elidőzött a tekintetem.
-Éder Krisztián -mutatkozott be illedelmesen, bár szerintem meg volt róla győződve, hogy már ismerem.
Elkezdte elfogyasztani a sültkrumpliját én meg a shaket ittam.
-Mi a foglalkozásod? -látszólag már a puszta jelenlétem felvidította. Mosolygott rám, persze már nem teli szájjal.
-Felszolgálóként dolgozom egy kávézóban. Neked már mesélned sem nagyon kell mert ismerlek... úgy értve, tudom, hogy fotózol meg énekelsz -javítottam ki magamat. Mert elvégre csak ehhez hasonló, felületes információkat tudok Róla.
-Rajongóm vagy?
-Fogjuk rá -biccentettem -Szinte mindegyik zeneszámodat hallottam már. Imádom őket, tetszik a stílusod és szerintem jó a hangod -mondtam már bátrabban. Nekem általában beletelik egy kis időbe mire feloldódok idegenek társaságában. Krisztián erősen hozzájárult ahhoz, hogy ez a folyamat minél rövidebb legyen. Kedvesen beszélt hozzám.
-Köszi. De dumáljunk inkább rólad -fordult felém féloldalasan. Észre lehetett venni azt, hogy mosolyog. Az én reakcióm ugyanez volt.
-Mit szeretnél hallani? -döntöttem oldalra a fejem, kérdően.
*SP
-Mindent. Lökd a sódert! Ráérek. Hallgatlak -feleltem. Miért mondtam, hogy 'ráérek'? Nos, az igazság az valahogy úgy festett, hogy ugye forgatáson voltunk, hosszú volt az út, megéheztem és bejöttem kajáért. Azzal viszont nem számoltam, hogy egy esetleges barátnő jelöltet pillantok meg... éjfekete haj, hozzá társul az a hipnotikus hatással bíró, rikítóan zöld szempár. Ha meg már ennyit elárultam akkor folytatom: Meseszép arc, tökéletes alkat -már amennyit láttam belőle – telt idomok, vagyis nem úgy néz ki mint egy étkezési zavarokkal küszködő, viszont nem is egy víziló... aranyközépút amelyikről néhány csávó csak álmodni merne. Nos, pöppet hosszúra sikeredett ez a „kitérő” így mondanám tovább a lényeget: Mivel a modellt már kiraktuk, és különben is foglalt volt -házinyúlra nem lövünk -ezért gondoltam bepróbálkozok ennél a gyönyörűséges „Mekis csajnál” akit mint később kiderült; Lindának hívnak. Arra pedig rá se bagóztam mit fognak addig csinálni azok az autóban maradt szerencsétlen párák akik azt várják, hogy visszamenjek végre a sültkrumplival a kezemben.
-Húha. Rendben... nevelőszüleim vannak csak, az eredeti családomat nem ismerem. 2 mostohatesómmal nőttem fel, akikkel egyébként a mai napig jó viszonyban vagyok. Mit is mondhatnék még? Hmm -törte a fejét. Gondolom nem kívánt velem megosztani túl személyes információkat, kereste azt a területet amit közölhet velem is - Fotós pályát szántak nekem, azonban ezt a jövőképet eltorzítottam a rossz tanulmányi eredményeimmel, noha a mai napig szeretek fotózni -mikor felhozta ezt, azonnal jobb kedvre derültem. Legalább már van egy közös tulajdonság.
-Aha. Ismerős ez a nevelőszülős dolog. Mostohaapám van aki amúgy jó fej, ám mégsem a valódi faterom. Azért nagy a különbség a kettő között. De inkább ne feszegessük ezt a témát... említetted, hogy szeretsz fotózni. Milyen géppel dolgozol? -érdeklődtem.
-Nikon D3100. Tükrös. Ha egy parányival is ügyesebb lennék, sokkal jobb képeket tudnék készíteni. Egyelőre nem bírom kihasználni a gép által nyújtott összes funkciót, maximálisan.
-Majd egyszer megnézem a munkáidat, és bebizonyítom, hogy igen is tehetséges vagy, most is! -vágtam rá rögtön. Olyan hihetetlenül hangzik az, hogy valakinek van egy tükrös fényképezője ennek ellenére képtelen legalább egy perfekt fotót csinálni. Biztos voltam benne, hogy ezt csak azért mondta, mert a béka segge alatt van az önbizalma. Majd Krisztián orvosolja a fennálló problémát!
-Azt nehéz lesz -vont vállat.
-Jah, veled elhitetni -mondtam és bekaptam egy sültkrumplit. Aztán Linda elé toltam „tálat” -Kérsz?
-Ühümm, köszi! -vett belőle Ő is. Miután sikerült felzabálnunk az egészet megint kérdeztem tőle.
-Linda, találkozhatnánk még valamikor? -könyörögve néztem rá.
-A hétvégén ráérek a nap 24 órájában -mosolygott rám, viszonzásként én is rá.
-Dettó. Legalábbis eddig úgy tűnik. Holnap a parkban háromkor? -szemezgettem vele. Aprót bólintott az ajánlatra -Szuper! De érted megyek ha megadod a telószámod és a lakcímed -így is éppen eléggé el volt varázsolva, ezek után talán a meglepődöttségtől sem tudott mit szólni. Előhalászta a mobilját, ezt követően a kezembe nyomta. Elmentettem a számát, majd Ő is az enyémet. Levakarhatatlan mosoly ült ki az arcára.
-Hol laksz? -a kérdésre pontosan elárulta a címet. Én a telefonomba írtam az értékes infót, jegyzet formájában -Ok. Odatalálok. Ha mégsem akkor hívlak- vigyorodtam el.
-Ha eddig minden ismerősöm megtalálta a házamat, anélkül, hogy azelőtt mutattam volna nekik a helyet, akkor talán te is rálelsz -nevetett fel.
-Ok. Akkor holnap háromkor ott vagyok érted. Szia! -köszöntem el tőle mosolyogva. Még hallottam, ahogy hello-val válaszol, aztán kiléptem a Meki ajtaján. A fehér furgon felé vettem az irányt, majd beszálltam.
-Kölyök! Mi tartott ennyi ideig?! -faggatózott Bence.
-Hosszú volt a sor -vontam vállat.
-Aha, persze... el is hisszük, nem? Le merném fogadni, hogy valami csaj van a háttérben -szólalt meg gyanakvó hangon a hátsó ülésen ülő Tibor is.
-Oké, lebuktam. De ha egyszer elbűvölt...